Nem mondhatni, hogy az a tipikus, elegánsan öltözött médiaszemélyiség. Kórosan sovány, pattanásos kiskamaszként még szemüveget is kellett viselnie. Ez azóta is "különös ismertetőjegye". Imádta a színes ceruzákat, tollakat, filceket, és grafománként rajzolt, írt, amikor úri kedve úgy hozta. Az iskolai kórus szopránjaként többször kivágta a magas cét. Csibészkedésen nem törte a fejét, a napköziből is csak addig lógott folyamatosan, amíg egyszer le nem bukott. A szegedi születésű Jáksó László furának tűnő sorrendben a József Attila Tudományegyetem francia szakát követően a 624. számú Szakmunkásképző Intézetben tanult rádióműszerésznek. Dolgozott a szegedi városi tévénél: "eleinte a médiának a pepecselős része érdekelt, nem a végtermék. A műsorok gyártása ma is fizikai élvezetet okoz". "Pszichopatikus tünetei" miatt nem kellett bevonulnia a seregbe. A Színház és Filmművészeti Főiskola jelentkezési lapját akkori barátnője - hétéves kisfiának, Bence Dagobertnek az édesanyja -, nyomta a kezébe. Épp két sarokra laktak a felvételi helyszínétől, elment szerencsét próbálni. Felvették, bár még akkor sem volt biztos abban, hogy a médiában akar dolgozni. A televíziós rendező-szerkesztő-műsorvezető szakon meglehetősen erős egyéniségek közé került, ami miatt folyamatos konfliktusban állt osztálytársaival, "a viták kimondottan jók voltak kommunikációs tréningnek". A főiskola feladatait imádta: járt "hülyeség-elkerülő" órákra és Vitray Tamás mellett volt alkalma "komoly témákról hiteles anyagot készíteni". A Kossuth Rádióban betöltött segédszerkesztői állásáról így vall: "a pozíció valahol a hozzál kávét és az állítsd össze a műsort! között volt". A Danubius Rádiónál mint "dugófigyelő" debütált. Az elmúlt években az ország egyik leghallgatottabb rádióműsorának, a Jáksó HOT20-nek a házigazdája. Leginkább maga a kommunikáció érdekli, "az hogy milyen lehetek egy műsorban a saját személyiségemen belül. Sosem ültem le kitalálni az imidzsemet, azon szoktam elgondolkodni, mit hogyan érdemes elmondani. Ezt a magánéletben is mindig figyeltem. Ha bakizom, magamtól teszem. Ha hülyének látszom, valószínűleg az is vagyok". A hallgatókkal rövidebb-hosszabb párbeszédbe elegyedik. Egyik pillanatban menő rádiós szakemberhez méltóan komoly-megfontoltan beszél, a másikban témát vált és viccelődik, majd "ál-csöpögve" dicséri a nőket, ártatlanul flörtöl. Az RTL Klubon látható Heti Hetesben sem a klasszikus műsorvezetőt hozza, nem alakít szerepet. Hogy hadarását mederben tartsa, kötelező beszédtechnika órákat vett. Az agya még most is gyorsabban jár, sokszor a nyelve alig tudja tartani a lépést. "Az vagyok, amit láttok, hallotok. Az életben is hisztis vagyok és gonoszkodó - néha aljas, szemtelen, gyakran agresszív: szóban. Pont, mint a műsoraimban. Az ismertségről mondja: "Nem szabad elhinned magadról, hogy vagy valaki, csak azért mert néznek az utcán. Ha ez sikerül, kikerülöd a média csapdáit-" Amivel nem tud mit kezdeni: "az űrlaptöltögetős kérdések". Nem űz extrém sportokat, nincsenek őrült hóbortjai, mégis állandóan baleset éri. Szabadidejében programoz, sétál, állatkertbe jár a kisfiával "és használom a mellékhelyiséget, ellentétben James Bonddal, aki ugye sose".
Filmek / Sorozatok:
- Argo (Krumpli)
- Heti Hetes
- Rom-mánia (Narrátor)
Kapcsolódó cikkek:
- Vége a Heti Hetesnek?
- Nősülni készül Jáksó László
- Két éve beteg Jáksó László
- „Kedves lúzer”
- Négy humorista vezet műsort az RTL Klub-on
- „A rádió soha nem fog meghalni”
- A villámesküvőt Jáksó is kipróbálná
- Jáksó Laci Anastaciával randizott
- Új műsorvezető veri át ezentúl az országot
- RTL Klub: Heti Hetes
- Jáksó imádja a Grace klinikát!