Hírek

Oscar 2010 - Óriásit nyert A bombák földjén!

A 82. Oscar-díj kiosztást örökre megjegyzi a világ, hiszen egy kis film és annak rendezője, egy nő diadalmaskodott, először a történelem során.

Talán még soha nem övezte akkora izgalom az Oscar-gálát, mint idén, hiszen a kis független filmek és a nagy hollywoodi megaprodukciók feszültek egymásnak. A legérdekesebb párharc pedig az egykori házastársak, Kathryn Bigelow és James Cameron között alakult ki.
Az előzetes tippekkel ellentétben azonban nem a pénz osztotta a díjakat, így  A bombák földjén a kilenc jelöléséből hatot meg is kapott. Többek közt az év alkotásának és rendezőjének járót. Vagyis a történelem során először egy nő lett megkoronázva a direktoroknál. Cameron mester pedig álmosollyal az arcán, és három technikai szoborral mehetett haza. No meg a gondolattal, hogy a volt asszony agyonverte a szakma krémje előtt.

Persze nem is az Akadémia díjkiosztója lett volna, ha nem csalnak el egy győzelmet. Sean Penn után szabadon idén Sandra Bullock örülhetett Meryl Streep helyett. Így szombaton ő lett az Arany Málnán a legrosszabb, vasárnap az Oscaron a legjobb színésznő. Nagy meglepetést már csak a külföldi filmek versenye hozott, és az Egek ura óriási buktája. George Clooney-ék mind a hat lehetőségüket kihagyták. Amit az eléggé kapatosan érkező szépfiú nehezen is tudott eltitkolni. Valamint a Becstelen Brigantyk is csak egyszer lett győztesként kihirdetve. Vagyis az Avatar még elviselhetően teljesített.

A többi kategória papírformának megfelelően alakult.  Mo’Nique (Precious) és Christoph Waltz (A becstelen Brigantyk) lettek a legjobb mellékszereplők, a Fel kapta az animációs filmek és a zene díját. Jeff Bridgest pedig megkoronázták végre, ötödik nominációja alakalmából.

A showt azonban csak a végkifejlet mentette meg. Steve Martin és Alec Baldwin viccei ugyanis legtöbbször zátonyra futottak, pedig elég jól indították az estét. A későbbiekben viszont csak a komikus improvizált sziporkái sültek el jól. A tavalyi Hugh Jackman musical parádéhoz képest idén unalom volt a műsor.
Élő közvetítésünket ITT találjátok!

A nyertesek teljes listája:
Legjobb film: A bombák földjén
Legjobb rendező: Kathryn Bigelow (A bombák földjén)
Legjobb női főszereplő: Sandra Bullock (The Blind Side)
Legjobb férfi főszereplő: Jeff Bridges (Crazy Heart)
Legjobb idegen nyelvű film: El secreto de sus ojos (Argentína)
Legjobb vágás: A bombák földjén
Legjobb dokumentumfilm: Az öböl
Legjobb speciális effektek: Avatar
Legjobb eredeti filmzene: Michael Giacchino (Fel!)
Legjobb operatőr: Avatar
Legjobb hangkeverés: A bombák földjén
Legjobb hangvágás: A bombák földjén
Legjobb díszlet: Avatar
Legjobb női mellékszereplő: Mo’Nique (Precious)
Legjobb adaptált forgatókönyv: Precious
Legjobb smink: Star Trek
Legjobb rövidfilm: The New Tenants
Legjobb rövid dokumentumfilm: Music by Prudence
Legjobb animációs rövidfilm: Logorama
Legjobb eredeti forgatókönyv: A bombák földjén
Legjobb betétdal: The Weary Kind (Crazy Heart)
Legjobb animációs film: Fel!
Legjobb férfi mellékszereplő: Christoph Waltz (Becstelen Brigantyk)