Életében először vetkőzött a sztár

2009-06-06 19:01

Komoly edzéssel és diétával készült legújabb filmjének forgatására a színésznő, ugyanis Sandra Bullock életében először elsőként forgatott meztelen jelenetet.

Életében először vetkőzött a sztár
Sandra Bullock Az eljegyzésben
Tökéletes formában jelent meg legújabb filmjének Los Angeles-i bemutatóján Sandra Bullock. Az eljegyzés (premier: június 18.) című filmben életében először meztelenkedett a kamerák előtt. A 44 éves színésznő Ryan Reynoldsszal forgatta az intim jelenetet, amely nem volt a legkellemesebb élmény számára. Sandra elmondta, amikor kiderült számára, hogy a jelenetben biztosan ruha nélkül kell lennie a kamerák előtt, azonnal elrohant edzeni.
A kényes szituációt azonban sokáig el kellett viselnie Sandrának, ugyanis három napon át vették fel. A jelenetekben természetesen használtak „láthatatlan” ruhát is, amelynek feladata lett volna megkönnyíteni a munkát. Ám ezek végül inkább csak nehézségeket okoztak folyamatos elcsúszásukkal, így végül a színésznő és partnere inkább nem foglalkoztak velük. „Végül már nem is törődtünk velük, mert annyira fáradtak voltunk” – tette hozzá a színésznő.
Az első pucérkodás
Az első pucérkodásakor 44 éves - Isten éltesse, művésznő!
  • Nyomtatás
  • Értékeld a cikket!

  • Teljes tévéműsor

Szólj hozzá a cikkhez!

A cikkhez még nem szólt hozzá senki, legyél Te az első! Vélemény írásához lépj be! Ha még nem vagy tag, regisztrálj a tv24-re!

Array

Még elcsípheted!