"Álmomban balettozok"

Majdnem mindent, ami a természetességemen nem ejt csorbát, vagy nem változtat drasztikusan a külsőmön. Illik is. Ha egy újságíróban nincs némi fogékonyság a témái iránt, ott már gond van.

Dehogy, a Trendmánia egészen új távlatokat nyitott meg előttem. Korábban egyáltalán nem teáztam, ma már lelkes teafogyasztó vagyok. Sok fajtáját megismertem, hogy melyik mire jó. Kevésbé foglalkoztam magammal. Teltek az évek, és észre sem vettem, hogy a kialakult szarkalábakat illenék már orvosolni. A műsor során sok hasznos eljárást megismertem, a nézői levelekből arra következtetek, hogy ők is vevők az új praktikákra.

Ha az időjárás engedi, ahova csak lehet, biciklivel megyek. És minden új sportágat vagy szabadidős tevékenységet, amit csak bemutatunk a műsorban, igyekszem letesztelni.

A Rettegés foka műsorban legyőztem a félelmem. Treníroztam magam, hogy juszt is felmegyek. Ha képes vagy önmagadat uralni, „agyból minden leküzdhető“. Ez a hétköznapokra is igaz. Például, ha rossz napom van, akkor is megpróbálok kedves lenni mindenkihez. Szüleimtől örököltem azt a hozzáállást, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy rosszkedvűek legyünk, töltsük meg inkább tréfával a cudarabb időszakokat is.

Így van, vidáman teltek napjaink. Gyerekként bohóc szerettem volna lenni, de édesanyám lebeszélt. Szerinte nagyon magányos szakma, csak látszólag szól a nevetésről. De a szórakoztatás iránti vágyam megmaradt. Ahol megfordulok, mindenütt próbálom feldobni az embereket. Lehet, hogy sokszor indokolatlanul vagyok jókedvű, de a humor minden helyzeten átsegít. Például, ha élő adásban bakizik az ember, nehéz lenne kijönni belőle. De addig nincs baj, amíg képes vagyok magamat karikírozni. A barátaim szerint felnőni képtelen, örök gyerek vagyok. Az biztosan megmaradt a gyerekkoromból, hogy imádok beszélgetni mindenkivel, buszon, villamoson, bárhol. Minden csalódás ellenére – mert abból mindenkinek kijut – képes vagyok mindenkiben a jót keresni, a szépre koncentrálni.

Igen, mert úgy tapasztalom, hamar ítélkeznek. Én senkiről nem alkottam véleményt, amíg személyesen meg nem ismertem. Azt próbálom a tanítványaimba táplálni, hogy mindenki lehet érdekes. Mikor a sztármagazint szerkesztettem, öt percem volt egy portréra. Csak egy példát hadd említsek: ebben az öt percben Jean Renóról kiderült, micsoda úriember, és hogy mindent tud az országunkról.

Sokáig azt hittem, bármennyit bírok. Kevés alvás, pörgés, jóformán képtelen voltam bármire nemet mondani. Hajnalban vezettem a Reggelit, utána – míg más rohant haza aludni –, én mentem a Menetrend utazási magazint szerkeszteni, forgatni, filmes magazint összeállítani. Gyorsított felvételként peregtek le ezek az évek, semmi magánéletem nem volt. Be kellett lássam, ezt nem lehet büntetlenül csinálni, kell egy nyugisabb időszak. A barátaim, akik Duracell-nyuszinak csúfoltak, most azt mondják, végre kezd benőni a fejem lágya.

Egyre inkább képes vagyok relaxálni, meditatív állapotba kerülni. De emellett mozgok, sportolok. Heti kétszer járok balettra. Ez is gyerekkori álmom volt, de Gyulán nem volt rá lehetőségem. Édesanyám azt kérdezte: elég neked, ha karban táncolsz? Az nem elég, vágtam rá, így kimaradt az életemből. De mikor a párom észrevette, hogy éjjel álmomban spiccelek, úgy gondoltam, eljött a balett ideje, mert végre van rá időm. Meg hangversenyre, színházba járni is. De a kedvesem mellett teljesen ellazulok. Ő a nyugalom szigete. Komplementer pár vagyunk, azaz mindenben pontosan kiegészítjük egymást.