Mindenki vele akart táncolni
2010-02-17 14:22
A Cool TV csinos, vörös műsorvezetője az Operabálon is hozta a formáját. A férfiak kézről kézre adták, így ennyi tánc után nem csoda, hogy néha igénybe kellett vennie egy talpmasszázst.
Noha az előkészületek kicsit elhúzódtak és így majdnem fél tízkor „esett be” a mulatságra Orosz Barbara, gyorsan behozta a lemaradását és belevetetette magát a báli forgatagba. Egészen hajnalig önfeledten mulatott, nem kímélte sem álomszép fekete estélyijét, sem pedig a világhírű sztárfodrász kreálta hajkoronáját. „Bizony, Gwyneth Paltrow fodrásza csinálta a hajamat, a ruhám pedig egy éjfekete Becker Beatrice csoda volt, ám ennek ellenére cseppet sem éreztem feszélyezve magam, sőt! Kiélveztem a bál minden percét! Nagyon tetszett, hogy háromféle zenei stílusra lehetett bulizni, így ha az egyiket meguntam, egy emelettel továbbálltam – mesélte Barbi, aki bár egyedül érkezett az estélyre, mégsem volt egyetlen pillanatig sem magányos. „Rengeteg jó ismerőssel találkoztam, két tánc között szusszanva nagyokat beszélgettünk és nevettünk. A hagyományokhoz hívén az idei Operabálon is volt boxutca, ahol a bulizásban megfáradt testek és talpak kaphattak új lendületet. Barbi szerencséjére, aki nem csak a ruháját, de a lábát sem kímélte. - Sosem szoktam, de most kénytelen voltam igénybe venni a kényeztető szolgáltatásokat. Annyira kikészítettem a lábamat, hogy kétszer is talpmasszázsra kellett mennem" – árulta el. De nem csak az Operabálnak, Orosz Barbarának is vannak már a jeles eseményhez kötődő hagyományai. Ezúttal is felkarolta az első-bálozókat. „A fiatalabb fiúk kézről kézre adtak, ez igazán jól esett a lelkemnek” – árulta el Barbara.
Szólj hozzá a cikkhez!
A cikkhez még nem szólt hozzá senki, legyél Te az első! Vélemény írásához lépj be! Ha még nem vagy tag, regisztrálj a tv24-re!